Kövessen minket a Facebookon és kapjon 10% kedvezményt!
Azok, akik követnek minket a Facebookon, 10% kedvezményt kapnak árainkból!

KATTINTSON IDE A KÖVETÉSHEZ

+36 70 600 37 72

Hívjon minket bizalommal!



Hívás

Vízmelegítők

A vízmelegítőkről

A vízmelegítőknek alapvetően két típusát különböztetjük meg. Az egyik, ami nem csak melegíti, hanem tárolja is a felmelegített vizet, ez a bojler. Amin a víz úgy folyik keresztül, hogy nem kerül tárolótartályba, az a kazán. A kazánokból működésük alapján nyílt égésterű és zárt égésterű kazánokat különböztetünk meg, melyek közül az első a szoba levegőjéből nyeri az égéshez szükséges oxigént, míg a másik egy külső kéményrendszeren keresztül.

Vízmelegítők javítása

Mit tegyünk, ha a vízmelegítőnk elromlik? Legyen az vízmelegítő, gázkazán vagy bármilyen gázkészülék, nagyon fontos, hogy csak megbízható, hozzáértő szakemberekre bízzuk a javításukat. 


A nem megfelelően beállított gázeszközök, akár vezetékes vagy PB gázzal üzemelnek, nyílt vagy zárt rendszerűek, tűz- és robbanásveszélyesek! A hibás eszközökből szivárgó gázok mérgezést, a nem megfelelő beállításnak köszönhető túlzott mértékű égéstermék szénmonoxid mérgezést idézhet elő. Kérjük, hogy a saját érdekében forduljon szakemberekhez!

Vízmelegítők karbantartása

Minden gázzal működő vízmelegítőben közös pont az, hogy karbantartásukat rendszeresen el kell végezni, javasolt azonban ezt a fűtési szezon előttre ütemezni. Erre több ok is van, először is azért, mert amikor nem szezonális általában olcsóbb a szervizelés és a karbantartás, másrészt mégis csak jobb a nagy hideg előtt biztosnak lenni abban, hogy minden megfelelően működik. Javasoljuk, hogy rendszeresen, legalább évente egyszer, ellenőriztessék őket. 


A szakszerűen bekötött, rendszeresen ellenőrzött vízmelegítők nem csak biztonságosak, de az évenkénti karbantartás, tisztítás a berendezések élettartamát is jelentősen megnöveli.

Vízmelegítők cseréje

Egy átlagos vízmelegítő élettartama meghatározhatatlan, van olyan, hogy csak pár év, van olyan hogy a készülék több évtizedig kiszolgálja a lakásunkat. Annak ellenére, hogy a készülékek működőképesek, érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyit fejlődik a technika egy-egy évtized alatt.


A modernebb gázüzemű vízmelegítők egyre kevesebb energiafelvétel mellett egyre biztonságosabban képesek ellátni feladatukat, így lehetőségeinkhez mérten ne csak akkor vegyük fontolóra egy készülék cseréjét, amikor az elromlik, hiszen egy új készülék ára lehetséges, hogy 4-5 év alatt megtéríti a befektetést, és attól kezdve rengeteget spórolhat a régi eszközhöz képest. Ahhoz, hogy ebben egyértelmű döntést tudjon hozni, javasoljuk, hogy tapasztalt szakemberek véleményét kérje ki ezzel kapcsolatban, akik rutinjukkal és hozzáértésükkel biztosan segíteni fogják majd döntését.


Vízmelegítő javítás Budapest és környékén


Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.


Hasonló oldalak

Vízmelegítők

Vízmelegítők

Ha vízmelegítője van és azt tapasztalja, hogy nincs melegvíz, akkor joggal gondolhatja, hogy a vízmelegítővel van probléma. Ne aggódjon, nem kell este hideg vízzel zuhanyozni és nem kell hideg vízzel mosogatni sem! Hívjon ki minket és mi akár egy órán belül kiérkezünk Önhöz és azonnal elhárítjuk a problémát. Tapasztalt, rutinos, szakképzett szerelők vagyunk, így nyugodtan ránk bízhatja készülékét!

Vízmelegítők

Ariston

Ariston

Cégünk vállalja az Ariston gázkészülékeknek a javítását, karbantartását mindezt garanciával. Sürgős esetben akár egy órán belül kiérkezünk, mivel tudjuk, hogy mennyire elengedhetetlen a jól működő gázkészülék, főleg a téli, hideg időszakban. Ha úgy érzi, hogy már nem működik megfelelően a gázkészüléke, vagy ideje van egy alapos tisztításnak, akkor hívjon minket!

Ariston

Fűtésszerelő Mester

Rólunk

Gázkészülék szerviz Budapest akár azonnali kiszállással áll rendelkezésére éjjel-nappal. Hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 20 261 43 18 telefonszámon. Cirkó bekötését vállaljuk szakszerű és az előírásoknak megfelelően, garanciával Budapest és környékén.

Címkék

Fűtés szerelés Tűzhely Cirkó beszerelés Vác Árak Szigethalom Kazán szerelés Ariston szerviz Budapest Bánk Junkers Gázkészülékek Gázkészülék javítás Gázkészülék javítás Újpest Gázkészülék javítás I. kerület Gázkészülék javítás II. kerület Gázkazán szerviz Légtelenítés Lapradiátor javítás Gázkészülék javítás III. kerület Gázkészülék javítás IV. kerület Gázkészülék javítás V. kerület Gázkészülék javítás VI. kerület Gázkészülék javítás VII. kerület Gázkészülék javítás VIII. kerület Gázkészülék javítás IX. kerület Gázkészülék javítás X. kerület Gázkészülék javítás XI. kerület Gázkészülék javítás XII. kerület Gázkészülék javítás XIII. kerület Gázkészülék javítás XIV. kerület Gázkészülék javítás XV. kerület Gázkészülék javítás XVI. kerület Gázkészülék javítás XVII. kerület Gázkészülék javítás XVIII. kerület Gázkészülék javítás XIX. kerület Gázkészülék javítás XX. kerület Gázkészülék javítás XXI. kerület Gázkészülék javítás XXII. kerület Éves karbantartás díja Fűtésszerelő Budapest Csőtörés javítás Budapest Fűtés szerelés Cirkó bekötés Szerviz Ariston szerviz Budapest Biasi szerviz Budapest


Fűtésszerelő Mester Duguláselhárító Mester Vízszerelő Mester Cirkó szerelő Budapesten Darálós WC javítás Duguláselhárítás Budapest Gázkazán szerelő Gázkészülék szerelő Gázszerelés vízszerelés Budapest Mosogató szerelő Vízszerelő Gázkészülék szerelés Ajánló
FŰTÉSSZERELŐ MESTER - FŰTÉSSZERELÉS, GÁZSZERELÉS, DUGULÁSELHÁRÍTÁS, VÍZSZERELÉS